ArmA 2 - "A katonai szimulátor"

 

A Bohemia Interactive legújabb first-person shooter-e az egyik legjobb példa arra, hogy egy játék lehet egyszerre briliáns és borzalmas is egyszerre. Az Operation flashpoint készítői a sorozat rajongóinak bánatára egy szörnyen bug-os és idegesítő hibákkal teli game-et dobtak a piacra.

A történet egy kitalált kelet európai országban játszódik, Chernarus-ban.  Az országba betörnek a z orosz kommunisták , a helyiek nem nagyon tudják megvédeni magukat és mint ilyenkor lenni szokott, amerika közbeavatkozik. Egy tengerészgyalogos osztagot kell vezetnünk , aminek feladata az ország lakóinak segítése és a kommunisták ellen lázadó helyiek támogatása.  A bejárható terület szinte hihetetlenül nagy, 225 négyzetkilométer. Szerencsére rengeteg féle jármű segít majd minket a közlekedésben.

 

 

A játék elején csak egy kis csapatot irányítunk, míg a végén már teljes hadműveleteket tervezhetünk meg. Itt említeném meg az egyik legidegesítőbb és véleményem szerint legnagyobb hibát, az irányítást. Szinte hihetetlenül sok opció közül választhatunk, amikor csapatunk irányításáról van szó. Ez nem is lenne probléma, ha ez nem a kezelhetőség rovására menne. Néha a legegyszerűbb parancsok kiadása is igen bonyolult feladat. Igen idegesítő, több menü között tudunk kiadni egy olyan egyszerű parancsot, hogy például az egyik egység nyújtson elsősegélyt a másiknak. Igen sokszor azért halunk meg, mert egy egyszerű utasítást nem tudunk időben kiadni, ezért nem kis türelem szükséges addig, mire megtanuljuk a különböző parancsok nem kimondottan logikus elrendezését. Másik probléma, hogy csapattársaink nem mindig azt és úgy csinálnak, ahogy szeretnénk. Ez azért is nagyon idegesítő, mert az ellenfelek mesterséges intelligenciáját viszont szinte hibátlanul oldották meg a készítők.

 


Mindenképp megemlíteném, hogy nem egy Modern Warfare szerű játékról van szó. Itt nem lesz senkiből egyszemélyes gyilkológép. Egy csapat tagja vagyunk ahol fontos szerepünk van, sosem érezhetjük feleslegesnek magunkat, de azért nem csak rajtunk múlik az összecsapások végkimenetele. Általában a Rambo szerű egyszemélyes akcióknak gyors és csúnya vége lesz. A sérülési rendszer brutálisan realisztikus. Sokszor egyetlen találat is elég ahhoz , hogy holtan essünk össze. Ez is rengeteget dob a realitás érzeten. Minden döntésünknek súlya van. Nem ronthatunk rá csak úgy az ellenségre. Ha lövéseket hallunk, amiket nem mi adtunk le, akkor valószínű, hogy mire megtaláljuk a forrását, addigra halottak vagyunk.

 


Az egyik legfontosabb és egyben legjobb a játékban, hogy szinte teljesen szabadok vagyunk. Megkapjuk a küldetést, de hogy azt milyen módon hajtjuk végre az csak rajtunk múlik. Például a játék viszonylag elején van egy olyan küldetés, hogy meg kell szereznünk az ellenségtől egy fontos tárgyat. Itt mi döntjük el,hogy ezt milyen eszközökkel érjük el. Megtisztíthatjuk az épület környékét,amiben a tárgy van egy légicsapással, nem törődve a civil áldozatokkal, vagy akár be is lopakodhatunk az épületbe és egyetlen lövés nélkül is megszerezhetjük azt. Azonban rengeteg küldetés bugos. Remélhetőleg ezt a problémát néhány patch-el majd orvosolni fogják.

 


A fegyverek és járművek választéka szinte végtelen. A fegyverek kidolgozás és a ballisztika igen élethűre sikeredett. A járművekből is rengeteggel találkozhatunk, kezdve a biciklitől a  T-72-es tankig vagy akár a motorcsónaktól a vadászrepülőig. Sajnos itt azért vannak problémák a mesterséges intelligenciával. Jobban járunk, ha mi vezetünk, amikor csak tehetjük. A játéknak van egy Armory nevezetű játékmódja. Itt különböző kisebb egyszemélyes küldetések teljesítésével feloldhatunk fegyvereket és járműveket, amiket aztán kedvünkre próbálgathatunk.

Az Arma 2 legfontosabb és egyben legjobb része a Multiplayer mód. Itt találkozhatunk az úgynevezett Warfare mode-al, amiben RTS szerű harcot is folytathatunk. Építhetünk Barack-ot (laktanyát) is, ahol vehetünk járműveket vagy akár MI által irányított katonákat is. Érdekes és igen újszerű ötlet, amit véleményem szerint igen jól ültettek bele a játékba.

 


A game legkiemelkedőbb része mégis annak grafikája. Elképesztően szépre sikeredett. A tájak megjelenítése, a katonák arcának kidolgozottsága,az időjárás, szóval szinte minden majdnem tökéletes. A legnagyobb probléma,hogy mindezt megtapasztalhassuk igen jó gépre van szükségünk. Egy ideig eltart kitapasztalni, hogy milyen beállítás a legmegfelelőbb. Egy manapság igen jónak mondható gépnél is könnyen bezuhanhat a frame rate, ha nagyon magasra van véve a megjelenítés minősége.

Összességében a játék, hibái ellenére is igen jónak mondható. Remélhetőleg a legtöbb bugot a következő pár hónapban 1-2 patch megoldja majd és akkor kétség kívül kijelenthetjük majd, hogy az eddigi legjobb és legrealisztikusabb harci szimulátor az Arma 2.

 


További tartalom a ArmA 2 kategóriában

További tartalom a Leírások kategóriában

Új hozzászólás beküldése

  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A szöveges mosolygók le lesznek cserélve a grafikus megfelelőikre.
  • You may quote other posts using [quote] tags.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről