Gondolatok...

Őszinte leszek: Fogalmam sincs, mikor jelent meg az első PC játék a világon. Amit

szeretnék leírni, annak nem a hiteles dátumok, vagy a pontos megjelenések lesznek

a főszereplői. inkább, megkísérlem mindenkiben felébreszteni az esetleg elfeledett

emlékeket, amiket fiatalon, gyermekként élt át egy-egy, akkoriban hatalmasnak

mondható játék kapcsán.

Bennem általában kellemes emlékeket idéz, amikor eszembe jutnak a szomszéd

srác C64-es gépe előtt eltöltött percek. Akkoriban azt láttam, hogy van egy TV,

amit valamiért monitornak neveznek, van egy doboz, aminek a belseje érdekes

lehet, meg van egy lapos izé, amire betük vannak nyomtatva. A számítógépek

világától olyannyira messze álltam, hogy még a játékok használata is nehézségeket

okozott. Visszagondolva, el fog a nevetés, ha elképzelem, milyen bamba arcot

vághattam, mikor azon agyaltam, miért mondja maga elé a srác: "Akkor itt kell a

run-t írni.."

A régi kis kézi "kvarcjátékokat" nem számítva ez volt az első alkalom életemben,

amikor közel kerültem valamilyen video játékhoz. Nem tudnék címeket felidézni,

de, egy akkor rettentően tetsző síelős játékot kaparintottam meg, ahol kreatív

módon össze-vissza lerakott fenyőfákat, kellett kerülgetnem. Nagy élményt jelentett

akkoriban, pedig, soha nem rajongtam a síelés izgalmaiért. Nem hittem, hogy lehet

nagyobb élményben részem, pedig, csak később jött az igazi élmény. Legnagyobb

meglepetésemre pár nappal később megtudtam, hogy vár rám egy autós játék.

Szeretek mindent, aminek legalább két kereke, és egy berregő motorja van, így

izgalommal telítve rohantam át, hogy meglássam, mit kapok. Lehetetlen elfelejteni,

mikor életemben először egy, mai szemmel nézve autóra a legkevésbé sem hasonlító

"tégla" alakú Forma 1-es kreálmány megindult előre a képernyőn, nekem pedig

egy kiskorú Schumacher-t megszégyenítve kellett kerülgetnem az akadályokat.

Akkor persze bele sem gondoltam, hogy a Forma 1-es futamok alatt ritkán láttam

útfelbontást, vagy téglafalakat a pálya közepén, de ez részletkérdés.

Azt hiszem, sokan élték át első nagy video játékos élményüket olyan "konzolon",

amit valahonnan külföldről hoztak be, és piacokon árulták őket. Általában

valamilyen alaktalan, fekete, műanyag burkolatba rejtett valami volt, amire két

Joystick volt köthető, és a memóriájában 30-50 játék volt található. Mikor végre

sikerült egyet vennem egy karácsonyi vésérban, valamikor '92-'93 körül, a család

egy kisebb százaléka (2/3) körém gyűlt, és koruk ellenére is gyermeki mosollyal

nyugtázták, mikor az első játék hajlandó volt elindulni. A legviccesebb az volt, hogy

drága nagyapám, aki akkor már erősen túl lépett a hatvanadik életévén, élet-halál

harcot vívott velem, mikor megtudta, hogy billiárd játék is van a palettán. Egy idő

után a kettőnk közt dúló több órás billiárd csatákat a flipper váltotta fel, ami

számomra sokkal izgalmasabb volt.

Ez a kis gép talán 2-3 évig szolgált engem. Miután szíve utolsó dobbanása is a

feledésbe merült, nem is igazán érdekeltek a játékok. Amikor gimnáziumba

kerültem, gyakorlatilag a nullával volt egyenlő az a tudás, amit a PC-k világából

magaménak tudhattam. Rémülten vettem tudomásul, hogy az informatika oktatást

nem fogom megúszni, és bizony, a nemlétező tudásomat kénytelen vagyok kicsit

kibővíteni. Hála Istennek, az informatika területén könnyen eligazodom, és az új

dolgok megtanulása sem jelent nagy gondot. Ennek köszönhetően nem kellett

infóból egyszer sem pótvizsgáznom, sem pedig remegve várnom, mikor hív ki a

tanár egy kisebb, fájdalmas véget érő beszélgetésre. '97-et írtunk, mikor

megkezdem tanulmányaimat, és '98 év eleje volt, amikor ismét "testi" közelségbe

kerültem egy játékhoz. Szinte visszhangzott egy cím, ami nekem akkoriban csak

sejttette, hogy valamiféle autós kihívásról lehet szó: Need For Speed 2

Hazugság volna azt mondanom, hogy hidegen hagyott, de annyira nem érdekelt

még akkoriban, hogy mit is tudhat egy egyszerű PC-s játék. Be kell ismernem, hogy

minden megváltozott, amikor én is kipróbálhattam. Az emlékeimben élő "tégla"

autók egyszeriben szertefoszlottak. Egy egészen új látványvilág égett belém, ami

akkoriban számomra hihetetlen volt. Később még elég hosszú ideig játszottunk az

iskolában különböző játékokkal, amik mind nagy élményt jelentettek. Az igazi

"áttörés" az volt, amikor megkaptam életem első, tényleg PC-nek mondható

PC-jét. Sok gondom volt azzal a géppel, de mindez csak a dátumok hibája: Április

elsején vettük meg...

Minden gond és hiba ellenére, az akkori játékok szépen futottak nálam, és végre az

otthon nyugalma vett körül, mikor egy-egy darabot kipróbálhattam. A Need For

Speed 2. után természetesen érdekelt, milyen lesz a 3. rész, és mit is rejt a Hot

Pursuit elnevezés. reméltem, és a cím sejttette is, de nem mertem elhinni, hogy

olyan autóversenyt kapok, amiben a rendőrök elől menekülve kell sikereket

elérnem. Később persze a széria minden darabját lelkesen vártam, de, be kell

vallanom, sok csalódás ért a későbbi részek miatt.

Akkoriban még nem voltam FPS rajongó. Tetszett ugyan a lövöldözés a

képernyőmöön, mégis, a szívem inkább az autók felé húzott. Az első FPS, amihez

szerencsém volt, nem más, mint a nagy, az egyetlen első: Wolfenstein 3D

Követte őt a Doom széria első két része, és a kisebb sikereket elért Final Doom.

Ezen játékok ugyan tetszettek, és élvezetesek voltak, a legnagyobb, számomra

megleepetésszerű élmény akkor ért, mikor már a saját gépem előtt ülve

próbálkozhattam a lövöldözés "csodáival", és a saját kis történelmemben első ízben

célozhattam az egerem segítségével. A Quake számomra a nagy áttörrést

jelentette. Előtte még el sem tudtam képzelni, hogy az egér mimindenre nem jó.

Később a Quake 2. volt, ami minden figyelmemet lekötötte, amit természetesen a

hatalmasok egyik legnagyobbika, a Half-Life követett.

Időközben megszerettem az FPS-ek világát, és egyre inkább magukkal ragadtak a

gép elleni csaták. Hamarosan megjelent a piacon egy cím, ami erőteljes

hangzásúnak tánt, és a cím alapján komoly kihívást vártam tőle. Nem csalódtam.

Számomra az Unreal minden idők egyik legjobben elkészített, legnagyobb

kihívásokat tartalmazó játéka. Amikor először játszottam végig, ki mertem

jelenteni, hogy ezt nem tudják felülmúlni. Mint oly' sokszor, ezúttal is tévedtem. De

ennek a tévedésemnek örültem. Az Unreal világában játszódó, mégis, egészen más

érzést, és játékélményt kínáló, addig számomra ismeretlen kapukat megnyitó

Unreal Tournament minden szempontból az általam legkedveltebb FPS-sé vált.

Nem ez az a játék, amit minden nap játszom, fanatikusként, de ez az egyik olyan

alkotás, ami soha nem tűnik el a winchesteremről, és időről időre ismét rákattintok

az indítófile-ra, hogy egy kis időre elmerülhessek benne.

Az UT 2000-ben megjelent, "Game Of The Year Edition" kiadása után kicsit

várnom kellett, míg ismét olyan alkotással találkozhattam, ami megmaradt-, és

nyomot hagyott bennem. A sok FPS között végre megjelent egy jól beharangozott,

és az előzetes hírek, illetve elmondások alapján egy remek Második Világháborús

játékra számíthattunk. A Medal Of Honor: Allied Assault hozta a várt sikert, és, azt

hiszem, akkoriban ez volt az egyetlen játék, amit képtelen voltam félbehagyni. Nem

emlékszem, milyen nap volt, amikor elkezdtem játszani vele, de azt tudom, hogy

nem egészen 48 óra telt el, és már végeztem is vele. Persze, nem úgy kell érteni,

hogy egyfolytában a gép előtt ültem, és játszottam. Pár napnyi pihenő után előlrel

kezdtem mindent, és ismét teljesen végig játszottam. Sem előtte, sem azóta nem

volt olyan játék, amit pár napon belül kétszer játszottam volna végig.

Néhány hónappal később megjelent az Unreal Tournament 2003, amely ismét nagy

hatással volt rám. Az első UT-tól kapott élmények örökre belém rögződtek, emiatt

kicsit negatívan, elvárásokkal fogtam a 2003 telepítéséhez. Valamiért nem hittem,

hogy tudnak olyan játékot alkotni, ami az első, az eredeti, és mindenképpen úttörő

elődhöz felérhet. Voltaképpen, köszönetet kell mondanunk a készítőknek, mert

minden előítéletem ellenére olyan játékkal tudtak meglepni, amely kiérdemelte az

Unreal Tournament nevet.

Azt hiszem, ekkor váltam igazán és menthetetlenül játékimádóvá. Az

elkövetkezendő években igyekeztem minél több játékot kipróbálni. Érdekelt,

hogyan, milyen irányba tudnak továbbfejlődni azok az alkotások, melyekkel

elárasztanak minket a fejlesztők, a kiadók. Sajnos, mára egyre inkább azt érzem,

hogy a jelen kornak már egészen mást jelent a "játék" fogalma, mint évekkel

ezelőtt. Úgy tűnik, az emberek azáltal, hogy egyre többen tudnak online, vagy helyi

hálózaton játszani, már nem a játék élményét, izgalmát keresik, hanem csak az

egymás elleni versengést, a másik legyőzését tűzik ki célul. Online tapasztalataim

azt mutatják, hogy a hangulat, a szórakozás már nem "trendi", csak az a fontos,

hogy felülkerekedjünk az "ellenfelünkön", ha pedig sikerül -vagy éppen azért, mert

nem-, akkor e legmocskosabb szavakkal illessük.

Nem gondolom, hogy mindez a játékok fura fejlődése miatt van így, de, el kell

ismernünk, hogy a single izgalma kezd elveszni, mivel a játékok egyre könnyebbek,

egyre egyszerűbben végigjátszhatóak. Az persze nem baj, hogy az emberek a

multiplayer izgalmát keresik, és kihasználják a lehetőséget egy-egy remek meccsre.

A baj inkább azzal van, hogy az "etiket" fogalma kihalóban van. Reménykedjübk,

hogy a fejlesztők hamarosan felismerik a tartalom, és az igényesség fontosságát.

Nem elég, ha elénk tesznek egy csodás grafikával megáldott, remek

hanghatásokkal teletűzdelt adathalmazt. Az igazi tartalom az, amire a játékosok vágynak; a tartalom, ami a játék igazi izgalmát jelenti, azt a kihívást, ami nélkül minden kezünkbe helyezett darab csak unalmas, semmitmondó, és feledhető "lemezként" marad meg a tudatunkban. A régi idők "meglepetéseit" volna jó visszakapni, de sajnos, most úgy tűnik, erre még várnunk kell.

De, ne feledjük: Mindig van remény.

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy a szexuális és politikai jellegű, valamint egyértelműen üzleti célú hirdetést tartalmazó bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.

Új hozzászólás beküldése

  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A szöveges mosolygók le lesznek cserélve a grafikus megfelelőikre.
  • You may quote other posts using [quote] tags.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

Oleg Razgul írta:Veritas

Oleg Razgul írta:
Veritas írta:

Oleg Razgul írta:
Látom Veritas sok a közös vonás Smiling A logód csak kép vagy neked is megvan minden Thunderdome mint nekem? :)

A színe java megvan, de akad még pár GB más válogatás is, hála az Internetnek Eye-wink) Sziiiigorúúú ; D Ezt a zenét így jó hallgatni ; )

 

Időnként kihagy a kamera vagy szándékosan van úgy összevágva, hogy a km/h állás ugyanaz a táj meg megváltozik(24. mp pl) ?

 

Geminate olvasd el rendesen amit írtam mert pont igazat adsze nekem az UT3 al Smiling, amúgy én is imádok játszani csak ahogy írtam sztem a hatás nem ugyanaz. 

 

ui: mi a sz@ré lettek ekkorák a betűim ? Laughing

 

------------------------------------------------------------------------------------

UT2004 Trickjump site: http://dodgepromod.thruhere.net/

UT3 Trickjump site: http://www.truetrix.com/

 

 

Igaz, helyesbítenem kell: Az UT3-nál IS: Smiling

Vannak olyan címek, amiket nem is igazán vettem játékszámba, most viszont élek-halok érte. Pl., nem igazán vagyok nagy stratéga, mégis, vannak olyanok, amiket többször is vigágjátszok Laughing out loud

Veritas írta:Oleg Razgul

Veritas írta:
Oleg Razgul írta:
Veritas írta:

Oleg Razgul írta:
Látom Veritas sok a közös vonás Smiling A logód csak kép
vagy neked is megvan minden Thunderdome mint nekem? :)

A színe java megvan, de akad még pár GB más válogatás is, hála az Internetnek Eye-wink) Sziiiigorúúú ; D
Ezt a zenét így jó hallgatni ; )

 

Időnként kihagy a kamera vagy szándékosan van úgy összevágva, hogy a km/h állás ugyanaz a táj meg megváltozik(24. mp pl) ?

Igazából nekem is most tűnt fel, elképzelhető, hogy így vágták meg tudatosan.

Life: [|||||||---] 71,5% DONE!

 

Hát lehet az is hogy a 24.
másodpercnél átkapcsol fénysebességre(a hid eltünik) csak a
kilóméteróra nem tudja kovetni :)  de valószínűbb a vágás Cool

------------------------------------------------------------------------------------

UT2004 Trickjump site: http://dodgepromod.thruhere.net/

UT3 Trickjump site: http://www.truetrix.com/

Oleg Razgul írta:Veritas

Oleg Razgul írta:
Veritas írta:

Oleg Razgul írta:
Látom Veritas sok a közös vonás Smiling A logód csak kép
vagy neked is megvan minden Thunderdome mint nekem? :)

A színe java megvan, de akad még pár GB más válogatás is, hála az Internetnek Eye-wink) Sziiiigorúúú ; D
Ezt a zenét így jó hallgatni ; )

 

Időnként kihagy a kamera vagy szándékosan van úgy összevágva, hogy a km/h állás ugyanaz a táj meg megváltozik(24. mp pl) ?

Igazából nekem is most tűnt fel, elképzelhető, hogy így vágták meg tudatosan. 

Life: [|||||||---] 71,5% DONE!

Veritas írta: Oleg Razgul

Veritas írta:

Oleg Razgul írta:
Látom Veritas sok a közös vonás Smiling A logód csak kép
vagy neked is megvan minden Thunderdome mint nekem? :)

A színe java megvan, de akad még pár GB más válogatás is, hála az Internetnek Eye-wink) Sziiiigorúúú ; D
Ezt a zenét így jó hallgatni ; )

 

Időnként kihagy a kamera vagy szándékosan van úgy összevágva, hogy a km/h állás ugyanaz a táj meg megváltozik(24. mp pl) ?

 

Geminate olvasd el rendesen amit írtam mert pont igazat adsze nekem az UT3 al Smiling, amúgy én is imádok játszani csak ahogy írtam sztem a hatás nem ugyanaz. 

 

ui: mi a sz@ré lettek ekkorák a betűim ? Laughing

 

------------------------------------------------------------------------------------

UT2004 Trickjump site: http://dodgepromod.thruhere.net/

UT3 Trickjump site: http://www.truetrix.com/

Oleg Razgul írta: Nagyon

Oleg Razgul írta:

Nagyon szép kis blog lett de egyvalamin nem gondolkoztál el. Soha nem leszel már gyerek mint amikor a régi játékokkal játszottál és nem lesz már 16-18 éves se amikor pl a HL,NFS,UT,Unreal, stb stb játékokat játszottad !!! Smiling Egy idő után az embernek már nem akkora élményt egy egy játék és ezzel csak akkor szembesülsz majd ha halassz olyan fiatalokat akiknek viszont ezek a játékok a fiatalkoruk meghatározója. Persze nekem is tetszik a sok ujdonság, grafika,játékélmény stb stb de már nem hagy olyan nyomot mint mikor fiatalabb voltam. Én úgy látom egy idő után vagy kiöregedsz a játékból(ez nem rád jellemző sztem) vagy fanatikus leszel(talán ez se Smiling) vagy egyre inkább a felé a játék(ok) és folytatásuk felé huzol amik a legjobban tetszenek. És ha megnézed a blogjaidnak csak a címeit akkor nekem ez jön le Smiling Amúgy én egy HT 1080Z/64 géppel kezdtem egy galaxi invasion nevű játékka:(legalul a linken) LINK

ha valaki játszott már ilyen régen szóljon Smiling:)Smiling

 

 

Nos.. Kicsit furán hangzik majd, de, tévedsz. Elgondolkodtam rajta. Nekem pl., a kiadott UT3 demo telepítése közben ugyanolyen izgalmas volt a hangulat, mint korábban, mondjuk 8-9 évvel ezelőtt. Mondtam: Maradok a gyerek, míg játszom Laughing out loud

------------------------------------------------------------------------------------

UT2004 Trickjump site: http://dodgepromod.thruhere.net/

UT3 Trickjump site: http://www.truetrix.com/

Oleg Razgul írta:Látom

Oleg Razgul írta:
Látom Veritas sok a közös vonás Smiling A logód csak kép vagy neked is megvan minden Thunderdome mint nekem? :)

A színe java megvan, de akad még pár GB más válogatás is, hála az Internetnek Eye-wink) Sziiiigorúúú ; D
Ezt a zenét így jó hallgatni ; )

Látom Veritas sok a közös

Látom Veritas sok a közös vonás Smiling A logód csak kép vagy neked is megvan minden Thunderdome mint nekem? Smiling

------------------------------------------------------------------------------------

UT2004 Trickjump site: http://dodgepromod.thruhere.net/

UT3 Trickjump site: http://www.truetrix.com/

Oleg Razgul írta:Nagyon

Oleg Razgul írta:
Nagyon szép kis blog lett de egyvalamin nem gondolkoztál el.
Soha nem leszel már gyerek mint amikor a régi játékokkal játszottál és nem lesz már 16-18 éves se amikor pl a HL,NFS,UT,Unreal, stb stb játékokat játszottad !!! Smiling
Egy idő után az embernek már nem akkora élményt egy egy játék és ezzel csak akkor szembesülsz majd ha halassz olyan fiatalokat akiknek viszont ezek a játékok a fiatalkoruk meghatározója.
Persze nekem is tetszik a sok ujdonság, grafika,játékélmény stb stb de már nem hagy olyan nyomot mint mikor fiatalabb voltam.
Én úgy látom egy idő után vagy kiöregedsz a játékból(ez nem rád jellemző sztem) vagy fanatikus leszel(talán ez se Smiling) vagy egyre inkább a felé a játék(ok) és folytatáauk felé huzol amik a legjobban tetszenek.
És ha megnézed a blogjaidnak csak a címeit akkor nekem ez jön le Smiling
Amúgy én egy HT 1080Z/64 géppel kezdtem egy galaxions nevű játékkal Smiling ha valaki játszott már ilyen régen szóljon Smiling:):)

HT... Laughing out loud Azok voltak ám a gépek :DDD  Ma már egy USB kulcs is többet tud :DD Amúgy én is játszottam HT-n, és élmény volt Smiling)

Nagyon szép kis blog lett

Nagyon szép kis blog lett de egyvalamin nem gondolkoztál el.
Soha nem leszel már gyerek mint amikor a régi játékokkal játszottál és
nem lesz már 16-18 éves se amikor pl a HL,NFS,UT,Unreal, stb stb
játékokat játszottad !!! Smiling
Egy idő után az embernek már nem akkora élményt egy egy játék és ezzel
csak akkor szembesülsz majd ha halassz olyan fiatalokat akiknek viszont
ezek a játékok a fiatalkoruk meghatározója.
Persze nekem is tetszik a sok ujdonság, grafika,játékélmény stb stb de
már nem hagy olyan nyomot mint mikor fiatalabb voltam.
Én úgy látom egy idő után vagy kiöregedsz a játékból(ez nem rád
jellemző sztem) vagy fanatikus leszel(talán ez se Smiling) vagy egyre inkább
a felé a játék(ok) és folytatásuk felé huzol amik a legjobban
tetszenek.
És ha megnézed a blogjaidnak csak a címeit akkor nekem ez jön le Smiling
Amúgy én egy HT 1080Z/64 géppel kezdtem egy galaxi invasion nevű
játékka:(legalul a linken) LINK

ha valaki játszott már ilyen régen szóljon Smiling:)Smiling

------------------------------------------------------------------------------------

UT2004 Trickjump site: http://dodgepromod.thruhere.net/

UT3 Trickjump site: http://www.truetrix.com/

és igen ahogy mondtad egy

és igen ahogy mondtad egy játékban a hangulat a legfontosabb. ez az amiért még mindig néha előveszem a DOOM-ot QUAKE1-et WOLFENSTEIN3D-t mert volt igazi hangulatuk Ezt az élményt nem lehet arra fogni hogy nosztalgiáztam volna mert a quake-el nem is játszottam anno és mégis ugyanúgy élveztem, és ugyanúgy megfogott a hangulata.  de nem csak ezek a legendás játékok, a HALF-LIFE első része szintén egy örök játék marad a winchesteremen, tervezem is hogy újra végigtoljam.

 Amit nehéz elviselni szó nélkül, hogy a mai gyerek (pistike) aki elöször játszik ezekkel a játékokkal az első frame után exitet nyom mert nem tetszik be neki a grafika "fúúúj ez milyen ronda, de én menő vagyok és csak jó grafikájú játékokkal játszok!!! nem tudom megérteni miért jó ez!!!" 

 

ezért szeretném végre ha elkérkeznénk egy etalon grafikai motorhoz/etalon grafikához.

egyrészt végre mindenki a tartalomra koncentrálna,

másrészt régebbi játékokat sem felednénk így el...mert ugye ki játszik ma már interneten doom-al...

Jó kis blog! Nekem is

Jó kis blog! Nekem is felvillantak az első játékos órák.. Első nagy Singleplayer élményem a Quake 1,2 volt, majd jött az első nagy mutlim, a Quake 3. Smiling Azóta képtelen vagyok gép ellen játszani, csak a nagyon kiemelkedő FPS játékokat tolom SP módban.

 

 

Life: [|||||||---] 71,5% DONE!

és ez az amiért a crysis

és ez az amiért a crysis nem tud megfogni. túlságoan kiilátszikbelőle a marketing.

engem azok a játékok fognak meg amik nem előre beharangozott "HÚÚ DE JÓÓ LESZ!!! VÁÁÁ!!!", játékok hanem ahol én magam jövök rá hogy ez tényleg nagyon tetszik. talán ez az oka a crysis "öhm bukásának" (nálam legalábbis), a túl nagy reklámozás. olyan magas szintre fokozták az elvárásokat, hogy már mindenki szkeptikus volt a megjenesé előtti időkben (ezt fórumokon személyesen láttam) és persze a cryteknél nem is tudták teljesíteni a beígért marketingszöveget, de sztem nem is akartál. A farcry-al szemben nem voltak ilyen elvárások, talán ezért lett ilyen sikeres. de így volt a HL1, a CS 1.0, és még sok más játék is.

ha valaki elkezd ma (vagyis ma már nem de kb. 3 éve) játszani CS-vel akkor nem azért teszi mert kipróbálta és tetszik, hanem mert az számít etalonnak mindenki azt mondja hogy az jó, tehát muszáj hogy tetszen neki is.

 

 

tanulság: ha maradandót akarsz alkotni akkor ne reklámozd túél a játékodat,

ha pénzt akarsz keresni akkor hypeold agyon.

 

 

 

na ez rohadt jó cikk

na ez rohadt jó cikk lett.  grat